Minden idők legnagyobb közép-kelet európai váltó futóversenyét rendezték vasárnap Budapesten: a 18. K&H olimpiai maraton és félmaratonra több mint 5500-an neveztek, 1150 csapat és 440 egyéni félmaratoni versenyző, köztük az adidas sztárcsapata, amely kategóriájában a 40. helyen végzett.

A résztvevők négy számban (hatfős maraton, háromfős félmaraton, háromfős minimaraton, egyéni félmaraton) próbálhattak szerencsét, a magyar EU-s elnökség alkalmából uniós országokból is Budapestre jöttek futni. Azonban nem csak német, francia, spanyol, szlovén, román és holland váltók, hanem magyar celebcsapat is indult, adidas-VIP néven.

Három olimpiai bajnok Storcz Botond (kajak), Kovács István (ökölvívó) és Vajda Attila, továbbá Császár Gábor (kézilabdázó), Kassai Viktor (labdarúgó-játékvezető) és Harsányi Levente (tévés személyiség) alkotta hatos adidas miCoach-csal támogatott felkészülése szépen sikerült, kategóriájukban a 40. legjobb idővel teljesítették a 42,195 kilométeres távot.

Félmaratoni csapat tagja volt a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Kammerer Zoltán, az ötkarikás aranyérmes kenus, Novák Ferenc, rövidebb távon szerepelt Vujity Tvrtko (televíziós személyiség), Weiss Fanni (siket szépségkirálynő), illetve László Csaba (korábbi pénzügyminiszter).

Hogy kik voltak a leggyorsabbak? A maraton váltók között a Dover Fergeteg nyert, a félmaratoni váltóknál a Cheka Cheka. A félmaratoni egyéni indulók közül a férfiaknál Kis Tibor, a nőknél Farkas Erika szerezte meg az első helyet.

Eredmények

Maraton, férfi II. kategória

1. Dover Fergeteg (Nagy György, Tóth Tamás, Józsa Gábor, Szabó Imre, Kustos Szabolcs, Stépán Zsolt) 2:17:19

2. BEAC (Csere Gáspár, Kriván András, Muzsnay Péter, Gyurcsó Gergő, Boross Gábor, Dani Áron) 2:21:37

3. ELTE Sashegyi Gepárdok (Szabó Gábor, Varga Dániel, Dorner László, Pelsőczy Attila, Beda Szabolcs, Boroznaki Lajos) 2:23:07

...40. Adidas-VIP (Storcz Botond, Kovács István, Vajda Attila, Császár Gábor, Kassai Viktor, Harsányi Levente) 3:08:46

Félmaraton egyéni, férfiak

1. Kis Tibor 1:17:56

2. Kenyó Ferenc 1:19:26

3. Gamplett Gábor 1:21:49

Félmaraton egyéni, nők

1. Farkas Erika 1:26:14

2. Darázs Angelika 1:27:11

3. Kelemen Nóra 1:35:16

Minimaraton, férfiak

1. Cheka-Cheka OTP (Budai Lajos, Pész Attila András, Mészáros Miklós) 21:01

2. Postás SE F1 (Peringer Péter, Rajnai Richárd, Kakucs Róbert) 21:39

3. KSI Titánok (Décsi Bálint, Sárkány Dominik, Regős Gergely) 21:42

Minimaraton, nők

1. Windows XD (Novák Eszter, Novák Réka, Weiler Virág) 24:38

2. Pesti Futó Bestik (Kiss Mirella, Földváry Zita, Vonnák Dzsamila) 25:30

3. BEAC Lányok (Kókai Kata, Richter Dóra, Bíró Kincső) 26:23

Félmaraton váltó, férfiak

1. Cheka Cheka (Budai Lajos, Vass Gábor, Pész Attila András) 1:13:39

2. Villám Fiúk (Pap Dávid, Baranyó Szabolcs, Pap Dávid) 1:16:04

3. Forrest Gump Team (Miskolczi Tamás, Szabó Attila, Jeles Mihály Zoltán) 1:17:00

Félmaraton váltó, nők

1. ALFA L Moto Neuron (Kovács Melinda, Ferenc Katalin, Weisz Georgina) 1:26:33

2. Futunk És Nem Lankadunk (Csere Anna, Csere Sára, Schweigert Árpádné) 1:31:08

3. Villám Lányok (Hargitai Henrietta, László Klári, Csillag Fruzsi) 1:31:53

 

A bejegyzés trackback címe:

https://micoach.blog.hu/api/trackback/id/tr612917293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása