A világ idei leggyorsabb 100 méterét múlt hétvégén futó Tyson Gay friss nyilatkozatában figyelmeztetett, 9.79 másodperces clermonti eredménye csak a kezdet volt, bőven maradt még benne.

A 2007-es világbajnok, olimpiai ezüstérmes kisebb sérülése után egy eldugott floridai versenyen javította meg Steve Mullings órákkal korábban, eugene-ben elért 9.80-as idejét szombaton, és egyedüliként 2011-ben 9.8-on belül jár.

Az idő értékét tovább növeli, hogy június elején, a szezon kezdetét produkálta, miközben a világcsúcstartó Usain Bolt Ostravában és Rómában sem tudta áttörni a 9.9-es határt. Gay pénteki nyilatkozatában pedig oda is szúrt a riválisoknak.

„Ez volt idei első versenyem, úgy 75 százalékos állapotban lehettem – mondta a szombati New York-i Gyémánt-liga viadalra készülő amerikai, aki nem is Boltot, hanem honfitársát emlegette. – Mullings tavaly 10, most 9.8 mp-re képes, oda kell figyelnem."

Gay egyéni csúcsa 9.69 másodperc, amelyet ha ilyen formában halad, a nyár végi tegui vébén simán megdönthet, de ő ezzel egyelőre nem foglalkozik. Számára jelenleg a legfontosabb formája szinten megtartása és a sérülések elkerülése.

„Nagyon zavaró, de nem szabad elfelejtenem, hogy a kisebb-nagyobb sérülésekkel való futás, és a fájdalom leküzdése tett olyan emberré, amilyen most vagyok. Sokkal keményebben küzdöm, mint bármikor korábban" – zárta mondandóját a sprinter.

Gay 9.79-es clermonti futása egy amatőr felvételen

A bejegyzés trackback címe:

https://micoach.blog.hu/api/trackback/id/tr332974027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása