Addig kell ütni a vasat, amíg meleg - szokták mondani. Valószínűleg így gondolkodik Yohan Blake, a 100 méteres síkfutás világbajnoka is, aki három napon belül kétszer futott egyéni csúcsot Berlinben, majd Zürichben (amely egyben az idei év negyedik legjobb eredménye).

Az Usain Bolt kizárásával óriási fölénnyel Teguban győzött jamaicai előbb csütörtökön a német fővárosban teljesített 9.82-t, két tizeddel agyonverve a mezőnyt, majd vasárnap Zürichben a Gyémánt-liga-döntőn Asafa Powellt (9.95) maga mögé utasítva ismételt.

A korábbi világcsúcstartó féltávnál valamivel vezetett, de ezt követően Blake állva hagyta honfitársát, aki így második lett úgy, hogy láthatóan fájdalmakkal küzdött. A győztes nem szerénykedett, amikor az újságírók faggatták svájci teljesítményéről.

„Egy kicsit ellazáztam a rajtot, könnyedén mehettem volna 9.7-es időt is" – mondta a jamaicai, aki bármennyire is van most a világ tetején a brutálisan erős 4x100 méteres világcsúcstartó négyesbe kerülésért így is meg kell majd harcolnia a jövő évi olimpia előtt.

„Őrült csata lesz" – tette hozzá Blake, és reméljük, hogy ezt nem csak a válogatóra, hanem a londoni 100-as döntőre is értette.

A bejegyzés trackback címe:

https://micoach.blog.hu/api/trackback/id/tr223220316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása