Futás és más sportok

2011.05.07. 20:41

Be kell látni, nem csak a futás létezik a világon. Néha jót tesz, ha más sportokkal kombinálunk, legyen szó aerobikról, kerékpározásról, úszásról, de ha nem félünk a sérülésektől bármely labdajáték is megteszi.

Szakad az eső, hideg van és fúj a szél, vagy éppen rekkenő a hőség?  Ha kinézve az ablakból semmiképp nincs kedvünk elindulni szokásos futókörünkre, akkor sem kell lemondanunk a mozgásról, hiszen annyi, de annyi alternatíva létezik.

Korábban már említettük mennyire fontos a jó bemelegítés. Alkalmanként meglátogathatjuk az edzőtermet egyénileg, vagy akár csoportosan, és zenére aerobikozhatunk egyet. Az ilyen gyakorlatok segítenek akár kisebb húzódások gyógyításában, izmaink hálásak lesznek, hogy a szokásosnál kicsit többet törődünk velük, miközben teljesítményünkre is hatással lehetnek.

A futás, ha nem megfelelő cipőt választunk, megterhelheti az ízületeket, már csak ezért is érdemes néha például biciklire ülni. Szakértők szerint nagyjából két óra lehet akkora erőkifejtésre bírni a szervezetet kerékpáron, mint futással.  Ez azonban ne vegye el a kedvünket, hiszen nyeregbe ülve teljesen más izomcsoportokat mozgatunk meg és erősítünk.

Ha bármilyen fájdalmat érzünk, kisebb sérülést szedtünk össze, a legjobb választás az úszás, mert a medencében a kocogás során a leginkább igénybevett lábunk alig érintkezik a földdel, nem kap ütéseket. Arról nem beszélve, hogy a futás nagyrészt deréktól lefelé erősít, míg a vízben a felsőtestünket is fokozott munkára kényszerítjük.

Ha nem tartunk a sérülésektől, ne habozzunk, irány a sportpálya. Akár focizunk, akár kosarazunk vagy röplabdázunk, van benne kockázat, de tilos ettől tartva játszani, inkább élvezzük azt, hogy csapat tagjaként a társakkal küzdünk a győzelemért.

Nem csak a futás létezik, fő a változatosság!

A bejegyzés trackback címe:

https://micoach.blog.hu/api/trackback/id/tr882885837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.