Szerintem azt még nem említettem, hogy sportújságíróként dolgozom. Ez pontosan az a munka, ahol a nyolcórás munkaidő soha nem annyi. Persze ehhez az évek során hozzászokik az ember, de mikor három nap alatt kijön túlórában egy újabb műszak, az kicsit frusztráló - főleg ha a főnök ezután még elégedetlenkedik. Még jó, hogy stresszoldó programot futok a MiCoach-csal, szükség volt rá!

Gondolkodtam, hogy most jött el az a nap, amikor ész nélkül futok egy óriásit, kipróbálva így öt edzés után, hol vannak a határaim, de aztán nem éreztem magamban ehhez elég erőt. Így maradt a program következő edzése: jóformán egy kellemes kocogás.

Amennyire kimerítő volt az irodában ülni és a számítógépet bámulni naponta 10-11 órán át, annyira jó volt úgy lazán mozogni egyet. Ahhoz képest, hogy mennyi feszültség volt bennem, fegyelmezetten sikerült tartanom a tempót, mind a kék, mint a zöld zónában.

Szinte nem is hallottam megszólalni a MiCoach-ot, kicsit növeltem a beállításokban a pulzusszámon, így a kék szakaszt nagyon laza futással sikerült stabilizálni, a zöld pedig ahogy szokott lenni, megint gyors lett. Sebaj, a 80 százalék, az 80 százalék.

Nem mondom, hogy ennyitől lehiggadtam, de az biztos, hogy sokkal felszabadultabban értem haza, no és épp annyira fáradtam el, hogy jól essen az ágyba zuhanni. Legalább bizonyította az adidas, hogy stresszoldó programja nem csak valami kitalált elnevezés...

A bejegyzés trackback címe:

https://micoach.blog.hu/api/trackback/id/tr33156725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása