Emmanuel Mutai szombati londoni győzelme után hétfőn névrokona, Geoffrey hallatott magáról, aki minden idők legjobb eredményével ért célba a 115. alkalommal rendezett bostoni maratonon. Van azonban a bravúrnak egy apró szépséghibája!

Világrekordba hajszolta bele egymást a legnagyobb múltra visszatekintő maratonon a táv második felében magáról mindenkit leszakító Mutai és Moses Cheruiyot Mosop.

A két kenyai közül előbbi bírta jobban a végét, és 57(!) szekundummal Haile Gebrselassie csúcsán belül célba érve 2 óra 3 perc 2 másodperccel teljesítette a 42,195 kilométert.

A büszke győztes viszont mégsem örülhet űridejének, az AP amerikai hírügynökség szerint a lejtős pálya és az erős hátszél miatt nem fogják hitelesíteni világcsúcsnak eredményét.

Mutait a sikeréért járó 150 ezer dolláros pénzdíj vigasztalhatja, amelyhez 50 ezer dollár járul a világrekordnak minősülő idő, és további 25 ezer a pályacsúcs megdöntése miatt.

Geoffreyt egyébként egyszerű névrokonság fűzi a szombati londoni maratont behúzott Emmanuel Mutaihoz, egyben felvetette a lehetőségét a táv 2 órán belüli teljesítésének.

Míg a brit fővárosban több mint 35 ezren indultak, a tengerentúlon 27 ezer embert próbált szerencsét, a nők versenyét a szintén kenyai Caroline Cheptanui Kilel nyerte.

A férfi verseny utolsó pillanatai:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://micoach.blog.hu/api/trackback/id/tr442838947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása